Transylvania Trust

Gyermektáborok a Bánffy-kastélyban

Műemlékvédő tevékenységünk egyik kiemelt célja, hogy a bonchidai Bánffy-kastélyban tartott különböző kulturális és szakmai programokba a fiatalabb generációkat is bevonjuk. Gyermekeknek szóló állandó programokat már 2008 óta szervezünk, 2022 óta pedig tematikus gyermektáborral is bővült a programkínálatunk. A táborok egyrészt rengeteg új aktivitás, kreatív tevékenység, hobbi   kipróbálására adnak lehetőségét, másrészt játékos eszközökkel ismertetik meg a gyermekekkel a kastély történetét, illetve közelebb hozzák a természeti és kulturális örökség fogalmát. A foglalkozások, kreatív műhelyek szakemberek vezetésével folynak. A sokszínű programokon túl a kastély belső és külső terei egyedi, különleges környezetet biztosítanak a tevékenységeknek. A kastély füves udvara és fajátszótere állandó helyszíne a foglalkozások közti szünetben zajló játékoknak.

Már lassan hagyománnyá válik, hogy a táborok utolsó napjára a szülők és hozzátartozók is meghívást kapnak, ahol közösen megtekinthetik a gyermekek által készített alkotásokat, kisfilmeket.

 

A 2022-ben tartott tábort a Nagyító alatt az épített és természeti örökség címmel szerveztük meg, amelynek célja az épített és természeti örökség egyedi találkozásának felfedezésé volt.

NECC Nature Education Community Center és a Milvus Egyesület szakemberei vezetésével a gyermekek megismerhették és megvizsgálhatták a kastélykertben élő állat- és növényvilágot, madárlesen vettek részt, kipróbálhatták különböző középkori fegyvereket. A tábor ideje alatt Lepedus-Sisko Péter vágó-rendező útmutatásával gyerekek a kastély körüli természeti örökséggel kapcsolatos filmet is forgattak, amelyet itt lehet megnézni.

 

A 2023-as Meseösvény a Bánffy-kastélyban elnevezésű tábor, a multikulturalitásra helyezte a hangsúlyt, így a magyar és román anyanyelvű gyermekek közösen játszhattak, tanulhattak és alkothattak.

A napi programok mindig valamilyen készségfejlesztő aktivitás köré épültek, többek között lovaglás, vizuális történetmesélés rajzokkal és stop-motion animációval, reneszánsz tánctanulás, íjászat és vívás, amelyek azt is elősegítették, hogy a gyermekek elmélyíthessék a kastély múltjáról szerzett tudásukat, illetve saját fantáziájuk alapján megeleveníthessék ezeket a történeteket. A foglalkozásokat a NECC Nature Education Community Center, a Virtus Transsylvanica Társulat és a Beanbag Animációs Stúdió munkatársai, illetve Bertóti Johanna és Cristina Labo tartották.
A táborban készült stop motion animációk megtekinthetőek itt.