Transylvania Trust

Jelentkezési felhívás szakképzésre

A bonchidai Bánffy-kastély helyreállításán munkálkodó Transylvania Trust Alapítvány 2024-ben is megszervezi Bonchidán a Hagyományos építőmesterségek és épített örökség helyreállító szakképzését, amelyre várja az érdeklődőket.
A 2001 óta folyamatosan működő szakképző programot azzal a kettős céllal szervezik, hogy orvosolja a műemlékvédelem területén fellépő szakember- és szakképzett munkáshiányt, valamint elősegítse a hagyományos építőmesterségek megőrzését és továbbadását a fiataloknak. Eddig több mint 3000 hazai és külföldi diák vett részt a programban.

A szakképzés időpontja:
Modul 1: 2024. augusztus 4–17.

A képzés szerkezete:
• Elméleti oktatás az első napon. A meghívott hazai és külföldi tanárok előadásait szinkrontolmács fordítja igény szerint román, magyar vagy angol nyelvre.
• Gyakorlati oktatás a következő műhelyek egyikében:

1. Kőművesség, boltozathelyreállítás és faldíszítő technikák (freskó, secco, sgraffito, stukkó, marmorino – 2 nap),
2. Hagyományos asztalosság és régi bútorok helyreállítása,
3. Bádogosság,
4. Kőfaragás.

• Szakmai előadások, beszélgetések

Kinek szól a program?
Építész, építőmérnök, tájépítész, régész és művészettörténész hallgatóknak, akik gyakorlati tapasztalatot kívánnak szerezni a műemlékvédelem területén és meg szeretnék ismerni a hagyományos építőmesterségeket. A program ugyanakkor a műemléképületek restaurálásában szakosodni kívánó építőipari munkásoknak is szól, viszont egyéb érdeklődők is jelentkezhetnek.

Miért érdemes részt venni a szakképzésen?
A kéthetes program során a résztvevők:
• külföldi és romániai szakemberektől sajátíthatják el a hagyományos építőmesterségek és az épített örökség helyreállításának alapelveit és módszereit, illetve gyakorlati képzésben részesülhetnek a műhelytevékenységek során,
• aktívan részt vehetnek a bonchidai Bánffy-kastély restaurálásában,
• találkozhatnak egyéb, a műemlékvédelemmel kapcsolatos szakmai háttérrel rendelkező (jövendőbeli) szakemberekkel, tapasztalatot cserélhetnek és bővíthetik saját ismereteiket.

A szakképzés végén a résztvevők oklevelet kapnak, amelyet egyetemi szakmai gyakorlatként is elfogadnak.

Hasznos tudnivaló:
A képzés a bonchidai Bánffy-kastélyban zajlik. A képzés időtartama 14 nap.

Jelentkezés: az online űrlap kitöltésével vagy a bhct@transylvaniatrust.ro e-mail címen, kitöltve és elküldve a jelentkezési űrlapot.

Megjegyzés: a rendelkezésre álló helyek száma korlátozott.

A részvételi díj 350 euró/személy/modul, vagyis 1740 RON (amennyiben az összeget 2024. február 2-ig befizeti a résztvevő, 10%-os kedvezményt biztosítunk, a részvételi díj ebben az esetben 315 euró, azaz 1565 RON). A részvételi díjból a résztvevők oktatási-, szállás- és étkezési költségeit fedezzük.

Jelentkezési határidő: 2024. március 2.

A képzésekkel és tevékenységeinkkel kapcsolatos további részletekért kérjük, írjon a bhct@transylvaniatrust.ro címre.

Társtámogató a romániai Nemzeti Kulturális Alap (AFCN).

“A projekt nem feltétlenül képviseli az AFCN álláspontját. Az AFCN nem felel a projekt tartalmáért, eredményeinek felhasználási módozataiért. Mindezekért teljes mértékben a támogatás kedvezményezettje felel.”