Beszámoló: EcoArt Workshop 2.0
Lezárult az EcoArt Workshop – interdiszciplináris, részvételen alapuló, innovatív párbeszéd 2.0 műhelyfoglalkozás, amelyet november 14–15-én tartottunk Bonchidán és Kolozsváron.
A két tartalmas nap fókuszában a művészet és a tudomány találkozása állt, a veszélyeztetett természeti örökség kontextusában.
A program Bonchidán indult dr. Szabó D. Zoltán biológus Veszélyeztetett természeti örökség Bonchidán és a Bánffy-kastély környezetében című előadásával. Ezt követően a résztvevők terepsétán ismerkedhettek meg a kastély és a Szamos környékének élővilágával, miközben anyagot is gyűjtöttek a későbbi alkotómunkához. A nap második felében dr. Mira Marincaș művész vezetésével elsajátították a lumen print technikát, amelyhez felhasználták a séta során összegyűjtött növényi elemeket.
A második nap helyszíne Kolozsvár volt, ahol a Sapientia EMTE adott otthont a rendezvénynek. Itt egy dr. Diana Drăgan-Chirilă és drd. Daria Langa által vezetett közös párbeszéd zajlott le, A természet a digitális művészet tükrében tematikával, ahol a CO-VISION projekt keretében létrejött digitális műalkotást is megvitatták, majd a résztvevők befejezték az előző napon elkezdett alkotásaikat.
Öröm volt látni a fiatalok és érdeklődők alkotókedvét és aktív részvételét a műhelymunkán.
Partnerünk a Sapientia EMTE, Kolozsvári Kar
A projektet a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal és a Helyi Tanács támogatja.
A program társtámogatója az Európai Unió Kreatív Európa programja.


