Transylvania Trust

A bonchidai Bánffy-kastély felújítási munkálatainak támogatása – Beszámoló

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által támogatott pályázatunk célja a bonchidai Bánffy-kastély egyetlen befedetlen, igen romos állapotú részének, a hintószínnek a felújítása és tanműhelyként történő hasznosítása volt.

A hintószín teljes szerkezeti megerősítése nagy kihívást jelentett, hisz az elmúlt 70 esztendő nagy részében fedetlenül állt, falai károsodtak, boltozatai, boltívei beszakadtak.

A falak megerősítése, néhány esetben újjáépítése mellett sor került a nyílászárók felhelyezésére és az épület üzemeltetéséhez szükséges szerelések, így a villanyhálózat és a víz-, gázellátás szerelésére, valamint a fűtésrendszer kiépítésére is.

Megvalósult a hintószínben tervezett tanműhely felszerelése is. Így a támogatásnak köszönhetően nem csupán megmentettük a hintószínt az összeomlástól, de lehetőséget teremtettünk arra, hogy a régió fiataljai itt hagyományos asztalosságot és bútorhelyreállítást tanuljanak.

Ezekre a mesterségekre nagyon nagy igény van az erdélyi munkaerőpiacon, és jelenleg sehol sem zajlik képzés ezeken a szakterületeken. A projekt eredményeként olyan képzésekre kerül sor, amelyeknek köszönhetően nemcsak a szakemberek fejlődhetnek, de az erdélyi műemlékhelyreállítás színvonalának jelentős javításához is hozzájárulnánk.

 

A projekt háttere
A Transilvania Trust Alapítvány 2001 óta tart hagyományos építőmesterségekkel kapcsolatos oktatást a bonchidai Bánffy-kastélyban. Egyetemi hallgatók és szakmunkások tanulják meg a műemlékhelyreállítás módszertanát, régészek és művészettörténészek vesznek részt gyakorlati képzésen, emellett  kőfaragást, ácsszerkezetek felújítását, kőművességet, boltozatok restaurálását, hagyományos asztalosságot stb. oktatunk. Eddig körülbelül 3300 részvevője volt az oktatási programjainknak, a világ 32 országából. 2008-ban az Alapítvány elnyerte az Europa Nostra díjat a helyreállítva tanítani – tanítva helyreállítani elvért, amelyet oktatási programjai során képviselt. Az épített örökség felújításához nélkülözhetetlen hagyományos építőmesterségek oktatásának köszönhetően eddig az egykori konyhaépületet sikerült teljesen felújítani, itt a kastélyban működő oktatási központ szálláshelyei, konyhája és étkezdéje működik, valamint a kulturális kávézó. A Miklós-kastélynak is sikerült körülbelül 60%-át felújítanunk, itt az oktatási központ konferenciaterme és tanárok szállásai kaptak helyet. A főépületet is sikerült lefednünk, illetve szintén a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásának köszönhetően elvégeztük a főépület szerkezeti megerősítését, biztonságba helyezését, és a nyugati szárny részleges felújítása is. Ennek eredményeként, 70 év után végre ablakai vannak a főépületnek, a nyugati szárnyban pedig berendeztük Bánffy Miklós Erőterei című kiállítást, amely gróf Bánffy Miklós, a kastély utolsó lakója életének és munkásságának állít emléket.

Támogató: Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT.