Európai szintű tudás- és tapasztalatátadás az európai jelentőségű épített örökség felhasználásáról a közösségfejlesztés valamint a társadalmi részvétel elősegítésére

Bevezető 

Az örökség (épített és történelmi egyaránt) olyan – széles társadalmi szinten elismert – érték, mely elősegíti a különböző közösségek közötti kapcsolatok fejlődését, az önazonosság megerősödését ugyanakkor hozzájárul környezetünk megismeréséhez is. Nagy-Britanniában az épített örökséget „felhasználják” a közösségek fejlesztésére valamint az összetartozás-tudat erősítésére. A frissen csatlakozott, valamint a csatlakozó államok európai jelentőséggel bíró örökséget birtokolnak, ugyanakkor nem tudják hasznosítani ezt az értéket.
Jelen projekt célja, kifejleszteni egy olyan tapasztalatátadási mechanizmust nagy-britanniai tapasztalatok alapján – a romániai, bonchidai a Bánffy kastélyban létrehozott „minta projekt” keretében folyamatosan ellenőrizve és fejlesztve –, amely a történelmi örökség segítségével megvalósított társadalmi integráció tekintetében más országok számára is könnyen átvehető modellként szolgálhat.

Tervezett tevékenységek
Három fő tevékenységi területet különböztetünk meg a tervezett projekt megvalósítása során:

1. Egy Útmutató-csomag (Guidelines) kifejlesztése, arról, hogyan használható az európai jelentőségű épített örökség a társadalmi integráció elősegítése és a közösségfejlesztés céljából. Ennek része egy adatbázis, amely olyan helyszíneket illetve projekteket tartalmaz, ahol az európai jelentőségű épített örökségnek fejlődés-ösztönző illetve közösségfejlesztő hatása van.

Nagy-Britanniának elismert tapasztalattal rendelkezik abban, hogy felhasználja az épített és történelmi örökséget közösségfejlesztés céljából. Az angol módszert megvizsgáljuk, az eredményeket elemezzük az Útmutató (Guidelines) összeállítása során, ily módon ez több európai ország számára átültethető gyakorlattá válik.
A bonchidai Bánffy kastélyról valamint a vidék sajátosságairól, lehetőségeiről, helyzetéről egy tanulmány készül, hogy kifejlesztett Útmutatót minél hatékonyabban tudjuk tesztelni a régióban.

2. Ellenőrizzük az Útmutató (Guidelines) hatékonyságát a romániai Bonchidán létrehozott Mintaprojekt során.

A Mintaprojekt helyszíne a bonchidai Bánffy kastély Romániában, melynek az alábbi jellegzetességeit emeljük ki:

  • Vidéki környezet, alacsony fejlődési potenciállal, ahol több nemzeti kisebbség él együtt (magyarok, románok és rromák);
    A bonchidai Bánffy kastély szerepel az európai jelentőségű épített örökségek jegyzékében;
    A kastély-együttes bizonyos épületei részben helyreállított állapotban vannak, és a Kultúra 2000 program révén bekerült az európai építettörökség-védelmi szakmai hálózatba.

A Mintaprojekt által megkíséreljük fejleszteni a helyi közösségi kohéziót oly módon, hogy a Bánffy kastélyban működő Épített-örökség felújító szakképző központ keretében több közösségi kezdeményezést indítunk el. Ezek megvalósítása és ellenőrzése esettanulmányként szolgál az Útmutató összeállítása során:

  • Egy Kulturális Közösségi Ház létrehozása a kastélyban, mely kulturális tevékenységekre biztosít lehetőséget a helyiek számára;
  • Egy Oktatási Csomag kidolgozása, melyet helyi és regionális iskolákkal közösen valósítunk meg;
  • Regionális kulturális események szervezése, melyek a régió közösségi kohézióját segítik elő;
  • A Mintaprojekt folyamatos ellenőrzése és eredményeinek kielemzése során összegyűjtött információkat használjuk fel az Útmutató (Guidelines) összeállítása során.

3. Az összegyűjtött adatok, az összeállatott információs és képzési csomag (Útmutató) valamint a Mintaprojekt eredményeinek széles körű terjesztése hozzájárul ahhoz, hogy más kelet-európai államban is a történelmi és épített örökség segítségével fejlesszék a helyi közösségek kohézióját.

  • Bemutatók szervezése különböző helyszíneken és rendezvényeken, mint pl. az Institute of Historic Building Conservation (IHBC) éves Konferenciáján Nagy-Britanniában, bukaresti és budapesti nemzetközi konferenciákon, a British Council nyugat-európai és amerikai vezetőinek Brüsszelben;
  • Képzések és workshopok szervezése szakmai intézményekben Franciaországban és Csehországban;
  • Dél-kelet-európai egyetemekkel és szakmai szempontból kulcsfontosságú intézményekkel közös workshop-ok szervezése, mely során a diákokat épített-örökség felújítás és helyi közösségfejlesztés témájában készítjük fel;

Hol, mikor és hogyan?
A projekt helyszíne Nagy-Britannia (A1, A2, A3) és Románia (A2, A3). A felhasználható tapasztalatokat nagy-britanniai példákból merítjük, a Mintaprojektet a bonchidai Bánffy kastélyban valósítjuk meg. Az összegyűjtött adatok és információk terjesztésére a következő városokban kerül sor: Brüsszel, Prága, Bukarest és Budapest.
A tervek megvalósítása 2006 júniusa és 2007 júniusa között zajlik a projektet végrehajtó csapat vezetésével. A nemzetközi programelemekre a kastélyban ill. európai városokban, mint Brüsszel, Prága, Bukarest és Budapest kerül sor, ezeknek a szervezését a projekt csapata végzi a II.4. valamint a II.5. szakaszban megnevezett partnerek bevonásával.

Célkitűzések
A projekt célja rávilágítani az örökség jelentőségére a közösségek életében, s ugyanakkor tudatosítani az örökség szerepét a közösségi kohézió valamint az aktív állampolgári hozzáállás  fejlesztésében.

  • Létrehozni egy olyan eszköz-tárat, mely hozzásegít a közösségi kohézió kialakulásához valamint a vidék fejlődéshez az épített és történelmi örökség segítségével;
  • Terjeszteni a projekt révén szerzett tapasztalatokat az EU új tagországaiban és csatlakozó államokban egyaránt. Ez utóbbi országokban – ahol az elmúlt évtizedek kommunista diktatúrája idején elhanyagolták az épített örökséget – kiemelten fontos tudatosítani, hogy olyan érték birtokában vannak, amelynek felhasználása a társadalom számára rendkívüli jelentőséggel bír.
  • „Workshop”-ok szervezése a közép- és kelet-európai térségben, különböző helyszíneken így a bonchidai Bánffy kastélyban is, melyek során gyakorlati útmutatásokat nyújtunk.

Milyen előrelátható hosszú távú eredmények várhatóak?

  • A projekt nemzetközi szinten történő bemutatása, tapasztalatainak ismertetése – az Útmutató (Guidelines) valamint a Mintaprojekt – hozzájárul az európai kulturális örökség hasznosításának elősegítéséhez;
  • Az Útmutató (Guidelines) hasznos eszközként szolgálhat közép- és kelet-európai szakemberek számára, a Mintaprojekt révén összegyűjtött tudás és tapasztalat pedig más helyszíneken is felhasználható;
  • Egy kevésbé fejlett régió helyi közösségének támogatása;
  • A történelmi és épített örökség felhasználásnak támogatása a helyi közösségi kohézió kialakulásában.

Hogyan valósul meg az együttműködés a projekt során?
A legfontosabb együttműködési felületek az adatok összegyűjtése, a tapasztaltok terjesztése valamint a Mintaprojekt összeállítása során alakulnak ki.
A nagy-britanniai társzervező angol partnerekkel közösen indítja el az Útmutató (Guideline) összeállítását, és  felügyeli a Mintaprojekt összeállítását. A magyar és román társ-szervezők feladata a Mintaprojekt előkészítése valamint annak végrehajtása.
Mindhárom társzervező részt vesz a projekt eredményeinek széleskörű terjesztésében.

Európai szinten milyen hozzáadott értéket képvisel az együttműködés?

  • Elősegíteni az európai jelentőségű történelmi és épített örökség közösségi szintű hatásainak megismertetését;
  • Helyi és regionális közösségek integrációja egy nemzetközi szinten elismert projekt révén;
  • A nemzetközi szintű párbeszéd és együttműködés fejlesztése a társadalmi és környezeti politikák témáját illetően;
  • Tudás- és tapasztalatcsere egy EU-tagország és egy csatlakozandó állam között, ugyanakkor előmozdítva egy Románia, Nagy-Britannia és Magyarország közötti kulturális lánc kialakulását.

Ki a célcsoport?

  • A terület szakértői, akik elmélyíthetik tudásukat, új ismeretanyagra tehetnek szert az épített örökség felhasználása a közösségi kohézió fejlesztése érdekében témakörben;
  • Európai jelentőségű épített örökséggel rendelkező közösségek;
  • Nemzeti kormányok, nemzetközi intézmények, akik a várható eredményeket felhasználhatják országos és nemzetközi szakpolitikák kialakítására ill.  befolyásolására;
  • A történelmi örökség témájának szakértői, akiket különböző bemutatók, hálózatok, információ terjesztési módszerek segítségével vonunk be;
  • A képzés résztvevői, akiknek lehetőségük nyílik tudásuk és szakmai ismereteik elmélyítésére, valamint nemzetközi kapcsolatok kialakítására.