A hagyományos építőmesterségek hasznosítása digitális és gyakorlati képzések által
A Transilvania Trust Alapítvány Erdély építészeti örökségének védelmét, helyreállítását és gondozását tűzte ki céljául. Ezért 1999 óta szervez Épített örökség helyreállító szaktáborokat, különböző kutató- és kreatív műhelyeket, melyek célja, hogy hozzájáruljanak a kulturális anyagi és szellemi örökség megmaradásához és népszerűsítéséhez. Az Alapítvány oktatási tevékenységéért 2008-ban elnyerte az Europa Nostra Nagydíját, Európa legrangosabb műemlékvédelmi díját, illetve 2020-ban a romániai Nemzeti Kulturális Alap díját.
A romániai Nemzeti Kulturális Alap által támogatott, A hagyományos építőmesterségek hasznosítása digitális és gyakorlati képzések során c. program célja a szellemi kulturális örökség megőrzése és hasznosítása egy interdiszciplináris oktatási tevékenységsorozat keretében, így kerül sor a hagyományos építőmesterségek technológiáinak dokumentálására és népszerűsítésére egy online kurzus révén, valamint épített örökség helyreállító szaktáborra Bonchidán a Bánffy-kastélyban, ahol 25 diák részesül gyakorlati képzésben a következő hagyományos építőmesterségek terén: kőfaragás, kőművesség, boltozat és boltív helyreállítás/építés, díszvakolatok készítése, asztalosság, bútorrestaurálás, ácsmunka.
A szaktáborban zajló képzésen a résztvevők elméleti ismereteket és gyakorlati készségeket sajátítanak el a történeti környezet védelméről, a különböző anyagok és módszerek összeférhetőségéről és az épített örökség restaurálásáról. Az elméleti előadásokat elismert romániai és külföldi egyetemek képviselői, szakértői tartják. A gyakorlati oktatás során pedig a diákok közvetlenül részt vesznek a kastély épületeinek helyreállítási munkálataiban.
A létrejövő online kurzus segédanyagként szolgál majd azok számára, akik a hagyományos építőmesterségek terén tevékenykednek, ugyanakkor a fiatalok informálása és bevonása is kiemelt célunk. A kurzusok három modult foglalnak magukban 1. hagyományos kőfaragás (bevezető, munkafázisok, a felületek kezelése, terepmunkák bemutatása, a hagyományos szerszámok készítése a kovácsműhelyben stb.); 2. kőművesség (bevezető, a hagyományos szerszámok használata, a boltozathelyreállítás / újjáépítés munkafázisai, használt anyagok, sablonok, pigmentek és színek a díszvakolatok esetében stb.); 3. hagyományos asztalosság (bevezető, a fa beszerzése és kezelése, kötések, munkafázisok, a festett fa stb.).
Mind az online, mind a gyakorlati képzés során több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberekkel dolgozunk együtt.
Támogató: a romániai Nemzeti Kulturális Alap (AFCN)
“A projekt nem feltétlenül képviseli az AFCN álláspontját. Az AFCN nem felel a projekt tartalmáért, eredményeinek felhasználási módozataiért. Mindezekért teljes mértékben a támogatás kedvezményezettje felel.”