A kolozsvári Fellegvár

Műemlékes nyilvántartási szám: CJ-II-a-A-07240

A helyiek és turisták által egyaránt kedvelt, sétálásra, szabadidős tevékenységre alkalmas Fellegvár Kolozsvár utolsó, modern-kori erődítményének helyszíne, amely 1715–1735 között épült a Habsburg-uralom erdélyi berendezkedésének
kontextusában azzal a céllal, hogy Kolozsvár városát és lakosságát felügyelje.
A Vauban-típusú erődítmény tervezője Giovanni Morando Visconti (1652–1717) itáliai származású hadiépítész, a Fejedelemségben állomásozó császári csapatok főépítésze, aki számos erdélyi várat mért fel, valamint új, a korabeli haditechnikának megfelelő erődítményeket tervezett. A Szamos és a Nádas patak völgyei közé ékelődő Kőmál dombra építendő, szabálytalan ötszög alaprajzú Fellegvár tervét 1712-ben dolgozta ki, amelyet 1713 februárjában fogadott el a Bécsi Haditanács. Az építkezés 1715-ben kezdődött el, majd egy 1717-ben bekövetkezett rövid szünet után 1721– 1723 között folyatódott, végül 1735-ben fejeződött be. Összevetve a tervet a felépült erődítménnyel feltűnik, hogy az időközben (1717) elhunyt Visconti terve, habár némi módosításokkal, egyszerűsítésekkel, megvalósult. Az ötszögű erődítmény négy olaszbástyáját és a déli meredek oldalon található félbástyát egyszerű, földből emelt kötőgátak kapcsolták össze, illetve szárazárok védte. Az északnyugati kötőgát előtt egy ravelin is kiépült. Három kapu vezetett egykor az erődítménybe, a főbejáratként funkcionáló, északi Bécsi-Kapu (Wiener Thor), a keleti Vízi-kapu (Wasser Thor), valamint a nyugati kapu, amely csak részben maradt fenn. Az erődítmény belsejében több egyszerűbb kialakítású épület szolgálta ki a helyőrség igényeit, többek között kaszárnya, parancsnoki épület, fegyvertár és élelmiszer raktár. Ezek közül néhány a mai napig fennmaradt.
Az erődítmény hadászati jelentősége viszonylag hamar megszűnt, így idővel egyéb célokra használták a területet, már az 1900-as évek elején parkosítottak itt. Az 1969– 1970-ben épülő Belvedere szálló munkálatai miatt az erődítmény déli oldalát megcsonkították. Az 1960-as években kialakított, majd évtizedekig elhanyagolt parkra és a fennmaradt katonai épületekre a közelmúltban terelődött újra figyelem: a fennmaradó épületeket rendre felújítják, hasznosítják, valamint tervben van a teljes zöldövezet átrendezése, kivilágítása, biztonságossá tétele.

Érdekesség:

  1.  A Fellegvár déli, meredek oldala, az úgynevezett Sáncoldal, Sáncalja, nem örvendett jó hírnévnek. A XIX. század során alakult ki itt az a nyomornegyed, amely még látható a régi képeslapokon: a domb oldalát kunyhók lepték el, de a puha homokkőbe vésett barlangokat is benépesítették a nincstelenek. A hegycsuszamlásra hajlamos domboldal több ízben (pl. 1831- ben és 1918-ban) okozott tragédiát. Ennek ellenére, az 1960-as évekig sűrűn lakott terület volt, amely elhíresült az itt tanyázó örömlányoknak köszönhetően. A helyzetet javítandó, a XIX. század végén a kolozsvári Szépítő Egylet számos kunyhót vásárolt meg, s ezek helyén alakíttatta ki 1900–1902 között a fellegvári Erzsébet- sétányt, állíttatta föl az Erzsébet-szobrot, valamint építtette az Erzsébet-hidat, amely összeköttetést teremtett a Sétatér és a Fellegvár között. Később, 1961-ben a domboldalon található házakat, kunyhókat lebontották, a domb aljába építettek néhány tömbházat, a Fellegvár lejtőjét pedig parkosították.