Műemlékes nyilvántartási szám: CJ-II-m-B-07588

A történész és levéltáros Kelemen Lajos – az akkori tulajdonos Gidófalvy család barátja – 1944-ig töltötte nyarait a dobokai kúriában. Az épületnek szentelt tanulmányában az ott lakó „komoly és vidám múzsák”-ról ír, az utolsó ezek közül pedig nem volt más, mint maga a kúria úrnője, Gidófalvyné Pataki Etelka. A jelenlegi udvarház előzménye az a szerényebb faépület, amely Magyarvéggyantai Boros János és László nevű fia tulajdonában volt. László leánya, Borbála és Rhédey Pál házassága révén az épület a birtokkal együtt a XIX. század közepéig a Rhédey család tulajdonába került. 1722-ben Rhédey Pál József nevű fia örökölte a birtokot, aki 1744-es grófi rangra emelése után egy időtállóbb kúriát épített a faépület helyén. A XVIII. század végén fia, gróf Rhédey Farkas késő barokk stílusban módosította az ekkor már hatszobás, oszlopos tornácú udvarházként emlegetett épületet, amelynek ez volt az utolsó számottevő átalakítása. Kisrédei gróf Rhédey Ádám, 1806–1835 között Doboka vármegyei ispán, az egyik leggazdagabb erdélyi nemes volt az udvarház utolsó Rhédey-tulajdonosa. 1849-ben bekövetkezett halála után leánya, Rhédey Mária és Mikó Imre házassága révén a birtok a Mikó családé lett, majd a Teleki család birtokolta (1898-ban a tulajdonos gróf Teleki Imre volt, aki mintegy 1106,8 ha területet örökölt itt). A XX. század elején a birtokot id. Gidófalvy István vásárolta meg fiának, Istvánnak, aki feleségével, Etelkával együtt az államosításig volt az udvarház tulajdonosa. A család ugyan visszakapta a kúriát, de ez pillanatnyilag utódlási folyamat tárgyát képezi. Az épület látogatható, de előrehaladottan lepusztult állapotban van, benőtte a növényzet, ezért nem ajánlott az épületbe bemenni.

Érdekesség:

1. Az udvarház utolsó lakója, Gidófalvy István (1908–1981) 1919-ben vette el feleségül Pataki Etelkát (1898–1984), akivel Dobokán telepedett le. Az itt létesített spárgaültetvényük országos hírnévnek örvendett, illetve a természetgyógyászatért rajongó István különféle gyógynövényeket gyűjtött a környékről. Mi több, a falubelieket is beszervezte, így számtalan tonna szárított gyógynövényt exportáltak Svájcba, Ausztriába vagy Németországba. A kúria államosítása után a család Marosvásárhelyre kényszerült költözni, ahol István eleinte gyógynövénytechnikusként dolgozott, de 1953-ban családja származása miatt elbocsátották, élete végén a piacon kényszerült gyógynövényteáit árusítania. Felesége, az „udvarházak festőjeként” emlegetett Pataki Etelka igen termékeny festészeti munkásságát kivált a XX. század első felében fejtette ki. Festményeinek tárgyát a környékbeli udvarházak, kastélyok képezték, viszont egyéb műemlékeket is megörökített, illetve a népi kultúra emlékeit is szívesen megfestette.

Székely Nemzeti Múzeum (Sepsiszentgyörgy)/ Gidófalvyné Pataky Etelka/ A mű címe: Kastély 1924. (Leltári szám: A.25)