Transylvania Trust

A bonchidai Bánffy-kastély revitalizációja épített örökség helyreállító szakképző központként -2004-2005

Cél
A program kettős, egymást erősítő célt kíván megvalósítani. Egyrészt egy nemzetközi jelentőségű épület helyreállítását és ez által Erdély kulturális örökségének gazdagítását, másrészt egy állandó Nemzetközi épített örökség helyreállító szakképző központ létrehozását.

A program megvalósításában három, műemlék-helyreállítási és kulturális örökségvédelmi tapasztalatokkal rendelkező szervezet működik együtt.

A Transylvania Trust (TT) felelős a program általános lebonyolításáért, a romániai hallgatók (résztvevők) és szakemberek toborzásáért, valamint biztosítja a szükséges terveket és engedélyeket.

Az Institute of Historic Building Conservation (IHBC) a szakmai tanácsadás és felügyelet feladatát látja el a helyreállítás során. Szakértőket biztosít a képzés irányításához, brit szakembereket hív meg, akik a helyi szakmunkásokkal és oktatókkal közösen oktatják, vezetik a hallgatókat.

A magyarországi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) biztosítja a helyreállítás kutatási hátterét, hallgatókat toboroz (és/vagy részvételüket támogatja) Magyarországról és a környező országokból, továbbá szervezi magyarországi oktatók és műszaki szakértők részvételét az oktatásban.

Tevékenységek:
1. A BHCT 2004 Épített örökség helyreállító szakképző program helyszíne (és „tárgya”): a bonchidai Bánffy-kastély.

A szakképző program célja a hagyományos építőmesterségek és építési technikák újrahonosítása, elősegítve a helyi eredetű anyagok használatát. Az egyedi helyszín lehetővé teszi, hogy a hagyományos építési technikákat közvetlenül az épületen gyakorolják a hallgatók, és ez által szakismeretek oktatása is megvalósul, valamint egy jelentős műemléképület felújítása is zajlik.

A képzés megvalósításában együttműködtek az angliai Sheffield Hallam Egyetem, a Kolozsvári Műszaki Egyetem oktatói, valamint gyakorlati szakemberek. Az előadások foglalkoznak a műemlékvédelem elméletével és előkészítik a gyakorlati műhelyeket, bemutatva a hallgatóknak a felhasználandó anyagok tulajdonságait. A gyakorlati képzést brit szakmunkások biztosítják romániai, a program korábbi hallgatói közül kikerült kollegáikkal párban.

A résztvevők nemcsak egy műemléképület szakszerű helyreállításában vehetnek részt, ami Kelet-Európában önmagában is fontos tapasztalatnak számít, hanem kapcsolatokat teremthetnek Európa ezen régiójának más szakembereivel, egy nemzetközi kapcsolat-hálót hozva létre.

2. Az Épített örökség-felújító szakképző központ létrehozása

A program során megvalósult a Miklós-kastély részleges helyreállítása és az Épített örökség felújító szakképző központ beindítása, valamint a kastély környezetének felújítása.

3. Az információk terjesztése, a tudás és tapasztalat továbbadása:

a.) Innovatív események mindegyik társszervező országban:

A programot bemutatták az IHBC éves konferenciáján és a Londoni Román Kulturális Intézetben.

Magyarországon egy bemutatóra és egy kiállításra került sor az ICOMOS Magyarország és a KÖH által szervezett egri örökségvédelmi nyári egyetem keretében, amelyen nemzetközi kulturális szervezetek, szakemberek és egyetemi hallgatók vesznek részt.

b) Vándorkiállítás:

Az információk minél szélesebb körű terjesztése érdekében a programszervezők egy „vándorkiállítást” készítettek, amelyet társszervezeteiknél mutattak be. A kiállítás bemutatja az Épített örökség helyreállító szakképző programot, a bonchidai Bánffy kastély helyreállítási folyamatát és Szakképző Központként való üzemeltetését.

c) Bemutatók:

Nagy Britannia: British Council és English Heritage, 2005. április
Bukarest, Románia: Kultuszminisztérium, 2005. június 14;
Budapest, Magyarország: KÖH, 2005. június 17.
2005 augusztusában a program eredményeit egy szeminárium keretében mutatjuk be, megosztva tapasztalatainkat a hasonló programok tervezésében és kivitelezésében érdekelt szervezetekkel.

4. A Bonchidai Kastély Napok

A Bonchidai Kastély Napokra 2004 augusztusában került sor a bonchidai Bánffy kastélyban. A rendezvény fő célja megnyitni a kastély kapuit a nagyközönség előtt, bevonni a közösséget a helyreállítási munkába és visszahozni a művészeteket a kastélyba.
Az egy hétvégét felölelő program klasszikus és hagyományos népzenei és néptánc-előadásokat (román, magyar, cigány táncokat helyi csoportok előadásában), fotó- és festőművészeti kiállításokat, gyermekeknek szánt programokat, főzőversenyt, vezetett látogatásokat, lovaglást foglalt magában, és lehetővé tette a nagyközönség számára, hogy tapasztalatokat szerezzen a hagyományos építési technikák gyakorlati oktatásáról.

A program eredményei: a közönség bevonása a helyreállítási folyamatokra; a régió különböző etnikai csoportjai közötti kommunikáció elősegítése; a környezet és a kulturális örökség jelentőségének tudatosítása a felnövő generációkban; a munkálatokkal kapcsolatos kiadványok publikálása; és kulturális program szervezése egy olyan régióban, ahol egész évben nem kerül sor hasonló rendezvényre.

Támogató: Európai Unió, Kultúra 2000 keretprogram