Transylvania Trust

Épített örökség felújításra szakosító posztgraduális oktatás

A Transylvania Trust Alapítvány kezdeményezésére, a Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelemtudomány és Filozófia Karán 1998 októberében Épített örökség felújítására szakosító posztgraduális oktatás indult a Román Oktatási Minisztérium 4223/1998 sz. rendelete alapján.

Az Oktatási Minisztérium által jóváhagyott tantervet az alapítvány munkatársai állították össze, figyelembe véve hazai és külföldi szakemberek javaslatait, valamint az ICOMOS Nemzetközi Oktatási Bizottságának irányelveit (Guidelines on Education and Training in the Conservation of Monuments, Ensembles and Sites – Fifth Revised Draft, May 11, 1992).

A tanfolyam célja felsőfokú végzettségű, az épített örökség védelmével foglalkozó szakemberek képzése, figyelembe véve az erdélyi építészeti örökség gazdagságát és állapotát. A képzés helyszíne a Brétfű utcai Épített örökség oktató és kutató központ, amely az Apáczai Közalapítvány támogatásával jött létre. Az épületben tantermek, étkezde és szálláshelyek állnak a hallgatók rendelkezésére.
A távoktatásként működő tanfolyam időtartama két év, azaz négy félév. A képzés 600 órából áll (480 elméleti és 120 gyakorlati óra).

A szakcsoportok építészek, építőmérnökök, művészettörténészek, régészek és más felsőfokú végzettségű szakemberek számára indulnak román és magyar nyelven, oly módon, hogy az általános jellegű közös tantárgyak mellett a hallgatók végzettségüknek megfelelő előadásokat látogathatnak.
A szakkifejezések megfelelő angol és román nyelvű elsajátítása érdekében a román és magyar csoport programjának 5%-a angol, ezen felül a magyar csoport előadásainak 25%-a román nyelven hangzik el.
A gyakorlati órák helyszínei szakosodott intézmények és műemlék-felújítási építőtelepek, illetve bel- és külföldi szakmai tanulmányutak.

1998–2000 között 62 (28 az építész szakon, 34 a mérnök szakon), 2000–2002 között 63 (34 az építész szakon, 29 a mérnök szakon), 2004–2006 között 31 (23 az építész szakon, 8 a mérnök szakon) 2006–2008 között 54 (34 az építész szakon, 20 a mérnök szakon), 2008–2010 között 52 (34 az építész szakon, 18 a mérnök szakon) és 2010–2012 között 70 (49 az építész szakon, 21 a mérnök szakon) 2012–2014 között 60 (43 az építész szakon, 17 a mérnök szakon), 2014–2016 között 23 (16 az építész szakon, 7 a mérnök szakon), 2016–2018 között 34 (20 az építész szakon, 14 a mérnök szakon), valamint 2018–2020 között 33 (20 az építész szakon, 14 a mérnök szakon) hallgató jelentkezett a képzésre. A hallgatók között építészek és építőmérnökök mellett művészettörténészek, cégvezetők, építkezési vállalkozók, katolikus és református lelkészek, geológusok is voltak.

A végzett hallgatók a záródolgozat megvédése után a 422/2001-es Műemlékvédelmi törvényben előírt és az Oktatási Minisztérium által elismert oklevelet kapnak műemlék-felújításra posztgraduálisan szakosodott szakemberként. A képzés fennállása óta eddig összesen 259 diák szerzett oklevelet.

A program javarészt hazai és magyarországi kormányzati és alapítványi támogatásoknak köszönheti működését, ám a költségek egy részét a szervezők tandíjakból fedezik.

Alkalmanként a Transylvania Trust Alapítvány az egyetemi tanév idején Nyílt Előadásokat is hirdet a műemlékvédelmi posztgraduális képzést kiegészítendő.  A Nyílt Előadásokra szeretettel várjuk a szakmérnöki hallgatók mellett mindazokat, akiket érdekel az épített örökség helyreállítása, hasznosítása, legyenek történelmi épületek tulajdonosai, más egyetemek hallgatói, szakmabeliek vagy pusztán a téma iránt érdeklődők.

Programfelelős: Berki Tímea