Transylvania Trust

Torockó térkép

Turistatérkép / Kapuk, kerítések, udvarelrendezés

A torockói kapuk és kerítések hagyományos anyaga a fa. Az utcaajtók (kiskapuk) rendszerint gondosan megmunkált, borított szerkezetűek, melyeket kovácsolt szegekkel vertek ki, és míves kovácsoltvas támkúpokkal, pántokkal, zárral, kilinccsel és ajtógombbal láttak el. Az utcaajtókat általában zsindellyel, cseréppel, újabban fémlemezzel borított kontyolt- vagy nyeregtetővel védték. A kapukat keményfából faragott bálványokra akasztották; ezekre, vagy a kiskapu szemöldökgerendájára általában bevésték a kapu állításának évét és állítói nevének kezdőbetűit. A módos házaknál az udvart magas, kőkeretes, faragványokkal díszített, borított- vagy betétes felépítésű kapu zárja le. Ezeket könnyen kezelhető, rugós, kovácsoltvas zárszerkezetekkel látták el. Míves kovácsoltvas kapuja a polgármesteri hivatalnak, valamint a temetőbejáratnak van.

A hagyományos torockói udvarokat általában a keresztben épített nagy csűr zárja le, mely a hasonló elhelyezésű szomszédos csűrökkel csűrsort alkothat. A lakóház mögött lehetnek kisebb gazdasági épületek, például sütőház, kamra, gabonás, vagy ólak. Ritkábban a házzal szemben egykori közösségi funkciókat kiszolgáló mészárszék, vegyesbolt, postahivatal, kovácsműhely, kocsma állhat, de tudunk egykori tekepályáról is, mely a vele egybeépített ivó közönségének biztosított kellemes időtöltést.