Transylvania Trust

Beszámoló: tanácskozás a helyiekkel az Erdély Szamos Kistérségben

A Transilvania Trust Alapítvány 2018 decembere és 2020 júniusa között valósítja meg A kulturális ökoturizmus fejlesztése az Erdély Szamos Kistérségben, Bonchida, Kolozsborsa, Szék és Borsaújfalu községekben c. projektjét, amelyet az Európai Unió támogat a Leader Program keretében.

Projektünk célja a térség kulturális és természeti örökségének hasznosítása az ökoturizmus révén, oly módon, hogy a közösséget és a helyi gazdaságot is fejlesztjük a helyi örökséget bemutató tanulmány, bicikli- és gyalogútvonalakat tartalmazó örökségtérkép, telefonos applikáció, megvásárolt biciklik és tanulmányi kirándulások által.

Fontos számunkra a helyi közösség bevonása a projekt lebonyolításába, ezért mind a négy érintett községben tanácskozást szerveztünk a lakossággal. Az első találkozóra Bonchidán került sor 2019. május 16-án, ezt követően május 21-én Székre, június 2-án Kidébe, végül június 25-én Borsára látogattunk el. A négy találkozón mindösszesen 82 résztvevő volt jelen.

Az eseményen a projekt bemutatása mellett a helyiekkel tanácskoztunk, kérdőíveztünk. Ebben a munkában segítségünkre voltak helyi partnereink: a Széki Turisztikai és Információs Iroda, a Kidei Református Egyházközség, a Borsai Általános Iskola.

A tanácskozások eredményeként fontosnak tartjuk a helyi lakosokkal kialakult párbeszédet, új kapcsolatok, partnerségek kialakítását, valamint a kérdőívek kitöltése által szerzett helyi vonatkozású információkat, amelyeket a projekt megvalósítása során hasznosítunk.